A klasszicizmus kora: világos, kiegyensúlyozott és elegáns

A „klasszikus” két jelentése

A mindennapi életben az emberek „klasszikus zenének” nevezik az összes régi koncertzenét. A zenészek azonban a klasszicizmus szót egyetlen rövid időszak nevére is használják: nagyjából 1750-től 1820-ig. Ez a lecke erről az időszakról szól.

Hogyan szól a klasszicizmus zenéje

A klasszicizmus dallamai általában világosak és könnyen énekelhetők. Rendezett, kiegyensúlyozott mondatokban érkeznek, mint egy kérdés és egy válasz. A kíséret egyszerűbb, mint a barokkban, és a zene simán halad a halk és a hangos között.

Ebben a korban a zeneszerzők olyan formákban is írtak, amelyek népszerűek maradtak: a szimfónia teljes zenekarra, a szonáta egy vagy két hangszerre, és a vonósnégyes két hegedűre, egy brácsára és egy gordonkára. A modern zenekar elkezdett kialakulni, és a zongora lassan átvette a csembaló helyét.

Bécs, a zene fővárosa

A legismertebb klasszicista zeneszerzők közül sokan Bécsben, az osztrák fővárosban éltek vagy dolgoztak. A gazdag családok, az udvar és a színházak zenét akartak, így a zeneszerzők munkát és közönséget találtak ott.

Híres klasszicista zeneszerzők

Három név emelkedik ki.

Joseph Haydn (1732–1809)

Osztrák zeneszerző, aki több mint száz szimfóniát írt. Gyakran a szimfónia atyjának nevezik.

Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791)

Salzburgi csodagyerek, aki szimfóniákat, operákat, versenyműveket és kamarazenét írt, mielőtt 35 évesen meghalt.

Ludwig van Beethoven (1770–1827)

A németországi Bonnban született, Bécsbe költözött, és olyan zenét írt, amely hidat képez a klasszicizmus és a romantika kora között.